Tudom, hogy eszméletlen sok időt elvett, hogy meghozzam a következő részt a történetből, de mint mondtam, szeretném ezt alaposan csinálni. Remélem élveztétek az előző fejezetet, most fognak beindulni az események, illetve hát maga a probléma, úgyhogy olvasásra fel! :)
A hét többi részében tisztára fel voltam pörögve. Lisa és Steph nem tudták hova tenni a dolgot, úgyhogy az első adandó alkalommal rákérdeztek.
- Már nem azért, de mi van veled? - kérdezte a szokásos stílusában Lisa, miután idióta vigyorral az arcomon bámultam a semmibe percekig.
- Bocs, mit mondtál? - kaptam össze magam.
- Azt kérdezem ötödször, hogy mi bajod van? - forgatta a szemét. - Olyan vagy, mint egy elmebeteg kislány, akit túladagoltak vattacukorral, úgyhogy most bekómált tőle.
- Oh. Hát csak fáradt vagyok. Semmi bajom. - mosolyogtam. Nem akartam az orrukra kötni a randit, mert ha híre megy, akkor Victor valószínűleg visszalép a dologtól, azt pedig nem akartam.
- Hogyne. - fintorgott Steph. - De akkor ne mondd el!
Ezzel ennyiben hagytuk a dolgot, egészen péntek délutánig.
*
(Péntek, suli után)
A lányokkal a suli udvarán ücsörögtünk és beszélgettünk.
- Nem megyünk el moziba? - dobta be az ötletet Steph. - Szerdán jött ki az új Marvel film meg kéne nézni.
- Mehetünk. - mondta Lisa. - De nekem holnap nem jó, családi vendégség.
- Jó, akkor vasárnap. - bólogatott Steph.
- Nekem nem igazán jó, tanulnom kell. - próbáltam valamit kamuzni.
- Ugyan, ne csináld már! Ez csak egy film, mennyi ez, 2 óra? Az sehova nem számít.
- Igen, de nagyon sok leckénk van.
- Jaj már, légyszí! - kezdett rá rá a könyörgésre, én pedig inkább beadtam a derekam, minthogy percekig a légyszizését kelljen hallgatnom.
- Ahh... jó. Vasárnap délelőtt jó nektek?
- Hát, annyira nem. Én alszom. - nevetett Lisa.
- Délután, egyértelműen. - mondta Steph is, én meg kétségbeestem.
- Nekem az valószínűleg nem jó. - kezdtem mondani, de ekkor Lisa félbeszakított.
- Ötkor játsszák a moziban, az pont tökéletes.
- Nekem is, foglaljunk jegyeket szerintem! - értett egyet Steph.
- De nekem nem jó. - mondtam ismét. A két barátnőm rám nézett.
- Miért? Addigra mindent megtanulsz.
- Igen, de dolgom van.
- Ugyan mi?
- Valami.
- Lav, ne csináld már, mi a franc van? - fakadt ki Lisa. - Egész héten van veled valami, nem mondasz semmit, most meg titkolózol.
- Semmi, csak húzós időszak van. - mondtam a fejemet fogva.
- Persze. - húzta el a száját Steph. - Tudod mit Lisa? Foglalj két jegyet, "Elfoglalt vagyok" kisasszony meg majd odajön és vesz jegyet akkor, ha esetleg mégis ráér a roppant fontos, ám nem publikus programja miatt.
- Nincs későbbi időpont? - kérdeztem kétségbeesve.
- Nem mindegy az neked? Az öt órás nem tart sokáig, tehát az kezdődik a legjobbkor.
- De nekem nem ér véget addig a randim, értsétek már meg! - fakadtam ki. A bejelentésemet rövid csend követte, majd a két lány egyszerre vetette magát rám és kezdett el böködni.
- Szóval valakinek randija van és egész héten semmit nem mond a legjobb barátnőinek, hm? - bokszolt a vállamba Lisa.
- Ki a szerencsés? - vigyorgott Steph.
- Vick. - néztem fel rájuk, miközben enyhén lehajtottam a fejem.
- Wooooooooooooooooooooooow Lav, gratulálok! - tapsikolt Steph. - Hogy cserkészted be?
- Kedden suli után. - mondtam, majd gyorsan elmeséltem a sztorit.
- Tudom, hogy álmaid sráca a gyerek, de a keddi eset óta nem csípem. - közölte Lisa hirtelen. - Nincs jó érzésem a dologgal kapcsolatban. Szerintem hagyd a francba!
- Na de, erre vártam hónapok óta! - háborodtam fel. - Futamodjak meg a végén?
- Pontosan. - kelt a védelmemre Steph. - Legalább próbálja meg.
- Jó, jogos. - ismerte el Lisa. - De akkor is, ne lepődj meg, ha kiderül, hogy egy bunkó!
Erre én már csak a szememet forgattam.
*
(Vasárnap, 13:30)
Mostanra már nagyon felpörögtem. Nemsokára indulnom kell a randira. Már a ruhámat is kiválasztottam, ami egyszerre laza, de csinos, így nem fog sütni róla, hogy mennyire szeretném lenyűgözni Vick-et.
Az idő lassan, de biztosan telt, így felöltöztem és elindultam a megbeszélt randihelyszínre. A görkorcsolyaparkig buszoznom kellett egy keveset. A megálló felé lépkedve a szívem erősen dobogott az izgalomtól és sehogy sem akart csillapodni. Mire a megállóhoz értem már szédültem is kicsit és enyhe hányingerem volt. Azt gondoltam, hogy ha bedugom a fülem és hallgatom egy kicsit a kedvenc zenéimet, akkor lenyugszom. Hát nem így lett, de ennek ellenére felszálltam a buszra.
A buszút alatt már erősen kellett drukkoljak, hogy ne hányjam el magam, de szerencsére mielőtt ez bekövetkezett volna, le kellett szálljak. Vick még nem volt ott, hiszen még volt 20 perc a megbeszélt időpontig. Én leültem egy padra és igyekeztem úrrá lenni a rosszullétemen, de 5 perc elteltével csak még jobban szédültem, úgyhogy félő volt, hogy elájulok. Abban biztos voltam, hogy nem fogok tudni hazabuszozni, de tudtam, hogy muszáj lesz hazajutnom valahogy, így felhívtam Apát.
- Gyere értem! - suttogtam a telefonba, mert csak ennyire telt.
- Baj van? - kérdezte azonnal, én meg erőtlenül felvázoltam neki a helyzetet, mire ő azonnal elindult. Amíg rá vártam, írtam egy üzenetet Vick-nek, hogy ne haragudjon, hogy ennyire későn szólok, de nem érzem jól magam, úgyhogy a mai találka felejtős.
10 perc elteltével megérkezett értem a kocsi, majd nemsokára hazaértünk. Én feltámolyogtam a szobámba és kiöltözve, sminkben bedőltem az ágyamba. Nagyon forgott a világ és most már komolyan féltem, hogy mi bajom lehet. A szüleim is aggódtak, de őszintén, mit lehet csinálni azzal, ha valaki szédül?
Az sem segített az állapotomon, hogy folyamatosan a kezemben tartottam a telefont, de nem jött válasz az üzenetemre. Lehet, hogy elfoglalt? Lehet, hogy nem látta és azóta ott vár rám? Vagy megharagudott, mert nem voltam ott a megbeszélt időpontban? Ezer kérdés gyötört, de nem kaptam választ egyre sem.
*
(2 óra múlva)
Hála Anyának, aki 20 perc tehetetlenség után belém nyomott egy adag B-vitamint, elmúlt a rosszullétem. Aludtam is egy keveset, úgyhogy mostanra teljesen jól vagyok.
- Jobban vagy? - nyitott be a szobámba aggódva Rose.
- Persze. - válaszoltam. Nem akartam mutatni, de igazából meghatott, hogy így aggódik értem.
- Nem fertőzöl? - kérdezte meg a biztonság kedvéért, mielőtt mellém ült volna.
- Fogalmam sincs, hogy miért tört ez ki rajtam, úgyhogy passz. De valószínűleg csak az izgalom, úgyhogy nem fertőzök.
Rose odaült mellém, majd pár perc csend után megszólalt.
- Nagyon mérges volt a srác, amiért lemondtad?
- Nem tudom, írtam neki, de nem láttam, hogy válaszolt volna. De jó, hogy emlékeztetsz, megnézem.
A telefonomat előkapva elmosolyodtam. Victor üzenete rövid volt, de kedves: "Jobbulást". Én megírtam neki, hogy már jól vagyok és nem is értem, mi volt ez. Erre már nem jött válasz, de nem aggódtam, tudtam, hogy legkésőbb holnap úgyis beszélünk.
*
(Hétfőn)
A suliban a lányok már tűkön ülve várták a híreket.
- Na mi volt?? - ugrándozott Steph.
- Hát semmi. - mondtam, majd gyorsan elmeséltem nekik a történteket.
- Komolyan ennyire beparáztál egy randitól? - fintorgott Lisa.
- Én se értettem. - vontam vállat.
- És mit szólt Victor?
- Jobbulást kívánt, azóta nem beszéltem vele.
- Én már láttam ma. - mondta Steph. - Szerintem menj oda!
- Oké, én is így gondoltam.
A becsöngetésig még volt hátra 10 perc, így úgy döntöttem, hogy odamegyek most. Victor hátul ácsorgott a haverjaival. Alapvetően nem mertem volna odamasírozni, de mivel múltkor elhívtam randira, ezért úgy ítéltem meg, hogy belefér.
- Sziasztok! - mosolyogtam a srácokra. A fiúk visszaköszöntek vagy éppen csak odabólintottak, én pedig folytattam. - Vick, beszélhetnénk?
- Ugyan miről? - emelte fel a fejét. Én hátrahőköltem. A tekintete jéghideg volt.
- Hát a... a... tegnapról. - nyögtem ki. - Szeretném megmagyarázni.
- Felesleges. - lökte el magát a padtól. - Nincs időm béna kiscsajokra.
- Tessék?
- Nem kell a süketet játszani Levendula, jól hallottad. Az egy dolog, hogy beleegyeztem a nevetséges ajánlatodba, de hogy utána még ide gyere magyarázkodni, miután lemondtad, mintha jelentenénk bármit egymásnak, az már tényleg gáz, nem gondolod?
- De hát nekem jelentesz valamit. - suttogtam, miközben éreztem, hogy a könnyek egyre csak gyűlnek a szemembe.
- Nekem meg nem. - hangzott a kőkemény válasz. Úgy éreztem, hogy megfagy körülöttem a levegő.
- Akkor miért mondtál igent? - préseltem ki magamból nagy nehezen.
- Nem vagy te ilyen bátor Levendula. - vont vállat. - Szokatlan volt és izgalmas. Gondoltam mi a franc, csekkolni sose árt. Aztán tegnap kiderült, hogy pont az a szürke, jellegtelen kislány vagy, mint akinek mindig is tartottalak.
Én levegő után kapkodtam. Olyan volt, mintha a világ kifordult volna szokásos rendjéből és a fejemre akarna zuhanni. Victor azonban nem kegyelmezett. Hátborzongató volt, amikor közel lépett, a szemembe nézett, majd a jéghideg hangján megszólalt.
- Mindketten tudjuk, hogy te nem vagy elég jó hozzám. Úgyhogy az lenne a legjobb, ha most fognád magad és szépen lekopnál rólam!
Eddigre a könnyeim is eleredtek, de a helyzethez képest megpróbáltam méltóságteljesen kisétálni a mosdóba. Ott azonban elszakadt a cérna, kitört belőlem a zokogás. Steph és Lisa hiába vigasztaltak, nem tudtak rajtam segíteni. Valahányszor úgy tűnt, hogy végre megnyugszom, mindig megjelent a szemeim előtt Victor arca, amint gúnyosan közli, hogy igazából mennyire lesajnál.
A nap további részét félig kómásan csináltam végig, fogalmam sincsen, hogy hogyan tudtam fegyelmezetten végigülni hat órát.
Este lefekvésnél viszont sehogy nem jött álom a szememre. Minduntalan Vick szavai visszhangoztak a fejemben. Olyannyira törtem a fejem a történteken, hogy teljesen belelovaltam magam, így nemsokára teljesen felpörögtem. Vert a szívem, csorgott rólam a víz és visszatért a hányinger is. Csak éppen ezúttal nem tudtam megállítani, úgyhogy ugyan ekkor még nem tudtam, de elkezdődött a hosszú utam a lejtőn lefelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése