Sosem éreztem még magam ennyire egyedül. Sosem gondoltam volna, hogy a világ lehet ennyire sötét és hideg. Senki nem volt velem, amikor mindennél jobban vágytam arra, hogy valaki megmentsen... Megmentsen a kétségbeesett, de rögtön hamvába holt próbálkozásaimtól a sötétség ellen. Arra vágytam, hogy valaki más vívja meg helyettem ezt a harcot, bárki, csak ne én. Ne nekem kelljen szembenéznem az ellenféllel, mikor szemmel láthatóan eredménytelenek voltak az eddigi próbálkozásaim. Miért én, a világ több milliárd embere közül miért éppen én?
Persze, ekkor még nem tudtam, hogy egyáltalán nem vagyok egyedül a harccal. A felismerés szépen lassan ért meg bennem, de ez sem segített rajtam. Még mindig arra vártam, hogy valaki jöjjön végre és mentsen ki ebből a nyomorult helyzetből. Akkor nem értettem még, hogy ez lehetetlen. Hiszen hogyan is tudnának megmenteni, ha nem tudnak eljutni a csatamezőre velem?
Ugyanis az ellenfél nem volt más, mint a démonaim alkotta rettegés. Saját magamtól pedig egyes egyedül én menthettem meg magamat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése